A kis csapat gondterhelten
ült a tűz körül, melynek emlékét már csak a parázsló hamu őrizte. Tanácstalanul
nézték a hamukupacot, mintha attól várnák a megoldást.
Néma csend volt. Senkinek
sem volt semmilyen ötlete, így egyikőjük sem szólalt meg. Várták, hátha
valamelyikőjük elődrukkol egy jó tervvel. Reggel óta ülnek ott, és
gondolkoznak, hogy merre induljanak.
Tán egész nap így
tanácskoztak volna, ha nem hallottak volna meg egy koppanást, majd Roger
kiáltását.
-Valami eltalálta a nyakamat!-újabb
koppanás, újabb óbégatás.
-Az orrom!-Benny rögtön piros
orrához kapta a kezét. Egyszer csak rengeteg kő kezdett el repülni mindenfelé.
Mindenki próbált fedezékbe menekülni, de nem volt mi mögé, így egymást
használták pajzsnak.
Végül Roger elkapott egy
mellette elsuhanó követ és erősen megszorította.
-Ha játszunk, akkor játszunk
rendesen!-mondta, majd kővé változott testével elindult az egyik bokor felé,
melyből a kavicsok szálltak kifelé. Minden kő lepattant a testéről, így
akadálytalanul haladhatott előre. Mikor odaért széthúzta a bokor ágait, hogy
láthassa, hogy kik, vagy mik szórakoznak velük.
Miután benézett a bokorba,
mozdulni se tudott a döbbenettől. A bokor ágain lábszárig érő lények ültek,
kezükben csúzlival és köpőcsővel. Barna bőrük úgy nézett ki, mint a fakéreg,
ezért lehetett nehezen észrevenni őket. Csillogó zöld szemük volt, melyek
gonoszan csillantak a napfényben. Legfeltűnőbb nagy fülük volt. Alig voltak 20
centisek, fülük mérete az emberi fül méretével egyezett meg. Ha nagyobb szél
támadt volna, talán elrepíti őket füleik miatt, így sokat gyakorolva a légi
vitorlázást.
Pár másodpercig néma
csendben nézték egymást, míg végül az egyik kis lény elordította magát.
-Futás srácok!-mindegyikőjük
egyszerre kezdett rohanni, azonban három csoportra osztódtak, három különböző
közlekedési módot választva.
Az első csoport felemelte
nagy füleit, hogy beléjük kapjon a szellő, majd repülni kezdtek.
-Azok az enyémek!-mondta Melinda,
majd utánuk is repült. Mikor a kicsi élőlények észrevették, zuhanórepülésbe
kezdtek. Az erdő fái közt addig repkedtek, ameddig nem találtak egy méhkast,
amit utána szét is vertek. A dühös méhek elkezdték üldözni őket. Melinda
megdöbbenve nézte, ahogy az ismeretlen törpék felé repültek. A mérges méheket
csak azután vette észre, miután a manók elkerülték őt. A méhek Melindát
támadták meg, aki becsukott szemmel kezdett el hadonászni, hogy elkergesse
őket. Észre sem vette a rengeteg kis lényt, akik a lábához gyűltek, és
egyszerre elkezdték a lábánál fogva lefelé húzni, egészen a talajig. Ott
borostyánindákkal a földön futó gyökerekhez kötözték. Így került Melinda
fogságba.
* * *
A második csoport kis élőlény a
folyóba ugrott és úszva menekült tovább. Ezek tán Benny kezdett futni. A
folyóparton két lábbal elrugaszkodott, de a vízbe már uszonnyal érkezett. Halként
folytatta az kergetőzést a vízben. Hamar felzárkózott az üldözöttek mögött,
azonban a kis törpék cselesen mozogtak, így minden nagyobb kőnél elkanyarodtak,
amit Benny már nem tudott megtenni, ezért mindegyiknek nekiütközött. Már
majdnem teljesen utolérte őket, mikor a manók felfelé kezdtek úszni,
Benny pedig egyenesen beleúszott egy halászhálóba, és jól bele is gabalyodott,
így nem menekült börtönéből.
* * *
Rogeré
maradt az utolsó csoport törpe. Ez a csoport ágról ágra ugráltak, néha
szaltózva, vagy pörögve, csak hogy még jobban szórakozzanak. Roger gondolkozott
egy ideig, hogy hogyan követhetné őket, aztán észrevett egy borostyánhajtást,
amitől miután megfogta a kezei helyére indák nőttek, melyekkel könnyen lengett
az ágakon.
Már majdnem elérte
hajszoltjait, mikor az egyik ág reccsenve letört, és Roger zuhanva esett
földre, ahol beverte a fejét. Még látta a kis lényeket, amit fölé álltak, majd
minden elsötétült.