A koboldok titka

   A fájdalom nem múlt a lábánál, de Benny kezdett magához térni. A lábán valami vizeset érzett és hideget. Próbálta kinyitni a szemét, hogy megnézze mi az, de nem sikerült neki elsőre. Eltartott egy ideig, mire legalább résnyire ki tudta nyitni a szemét. Rájött, hogy egy sátorban fekszik. Próbált visszaemlékezni, hogy mi történt, mielőtt elájult, de csak a másik farkasra emlékezett.

  Lépéseket hallott kintről, melyek közeledtek a sátor felé. Mikor már nagyon közelről jöttek a hangok, a sátor ajtaja felcsapódott, és a beáramló napfénylőt Benny újra összecsukta a szemét, és megint várnia kellett, hogy ki tudja nyitni.

-Gyere gyorsan Roger! Magához tért!-ismerte fel Melinda hangját. Rögtön utána másik ember lépéseinek hangját hallotta, majd valahol Melinda közelében véget értek.

-És hogy van?-kérdezte Roger aggódva.

-Hát a seb a lábán nagyon csúnyán elfertőződött. Egy ideig borogatni kell majd hideg vizesronggyal.  

-Melinda… Roger…

-Itt vagyunk Benny.

-Mi történt velem?

-A farkas csúnyán elbánt veled. Belemart a lábadba és túl sok vért vesztettél. Kész csoda, hogy egyáltalán túlélted, és a lábadon lévő seb sem okozott maradandó sérülést. Most azonban jobb, ha pihensz egyet, addig kicserélem a lábadon a kötést.
  Előkeresett egy másik rongyot és egy vízzel teli vödörben el is kezdte beáztatni. Senki nem szólt egy szót sem. Az egyetlen dolog, ami megtörte a csendet, a rongyból kicsepegő sok víz, amit Melinda facsart ki belőle.

  A sátron kívülről néha-néha egy fuvallat hangját lehetett hallani. Közeledett a nyár vége. Ez volt az első őszi szellő ezen a környéken, de amilyen hirtelen jöttek ezek a széllökések, olyan hirtelen el is múltak.

  Az ősz közeledése a hangulatukon is látszódott. Arcukról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Mindenki teljesen komor volt.
 -Egy valamit nem értek.-törte meg a csendet Roger. A többiek felkapták a fejüket és értetlenül néztek rá.
-Mire gondolsz?-kérdezte Benny.
-Arra, hogy farkassá tudtál változni.
-És ez miért lep meg téged? Te is tudod, hogy erre születésem óta képes vagyok.
-Tudom-tudom, erre mindig is képes voltál, kivéve a burkon belül, ahol most vagyunk.

  Erre mindenki ismét elhallgatott. Amióta beléptek a burkon Melinda sem tudott repülni, Roger sem tudta felvenni a dolgok anyagát, és Benny sem tudott állattá változni.

-Ebben igazad van.-mondta Melinda-Amikor menekültünk a farkas elől megpróbáltam repülni, hogy hátha sikerült, de nem jött össze.

-Én is megfogtam pár követ, de nem sikerült egyikkel sem kővé változnom.

-Tehát csak neked volt meg az erőd akkor Benny. Mintha valami, vagy valaki azt akarta volna, hogy akkor és ott megtudjad védeni magadat.
-Vagy nem megvédeni akart, hanem azt, hogy elájuljak.-motyogta maga elé Benny, hogy barátai ne hallják meg. Eszébe jutott az álmában látott csuklyás alak.-Lehet, hogy a farkast is ő küldte, csak azért, mert találkozni akart velem.

-Úgy tűnik, van egy jó akarónk is.-mondta Roger.

-Lehet, de ezt később beszéljük meg!-szólt oda neki Melinda-Most inkább hagyjuk Bennyt pihenni.

* * *

    A következő napok, nem voltak valami izgalmas a kis csapat számára. Bennynek teltek a legunalmasabban a napjai leginkább a sátrában feküdt. Néha megpróbált ráállni a lábára, de legtöbbször visszaesett a földre. Nem tehetett mást, mint hogy várt, amíg a lába megerősödik.
   Melinda napjai se teltek izgalmasabban. Napközben vagy Benny kötését cserélgette, vagy valami táplálék után keresett az erdőben, ami legtöbbször bogyókat, vagy gombákat jelentett.

   Roger napja teltek a legizgalmasabban, bár ő se mondhatta el magáról jó párszor, hogy nem unatkozik. Ő az erdőt járta egész nap. Csak este jött vissza, mert nem akarta összefutni ismét valami vadállattal.
   Egyik hűvös napon is kint volt a fák között. Felfedezte a környéket, meg gyűjtött tüzelni való száraz faágakat estére. Nap már régóta lent volt, kezdett is sötétedni, de Roger kevés fát talált még, úgyhogy még keresgélt tovább. Már teljesen besötétedett, amikor úgy döntött, hogy elég fát szedett, így elindult visszafelé a táborba.

   Ekkor azonban halvány fényre lett figyelmes a fák között. Vörös fény volt, mintha valahol arrébb tűz lobogott volna. Hasra vetette magát, és úgy kúszott a fény irányába.

   Hallgatózott, hátha meghall valamit, de a szél susogásán és bagolyhuhogásokon kívül nem hallott semmi mást. A kúszásában megakadályozták a rengeteg fa göcsörtös gyökere, és a bokrok ágai, melyek egyfolytában beleakadtak a ruhájába.

   Mikor közelkerült a fény forrásához, egy bokorhoz mászott, és abból nézett kifelé. Körbenézett, hogy nincs-e körülötte valaki, aztán széthúzta az ágakat, hogy között kilessen.

   Amit először meglátott az a középen lobogó tűz. Nem volt nagy tűz, de arra elég volt, hogy adjon egy kis meleget. A tűz körül apró sötét alakok ültek. A legfurcsább nagy füleik voltak.

-Koboldok!-döbbent rá Roger, amikor felismerte a lényeket.

   Úgy tűnt, hogy éppen valamin vitatkoznak. Hősünk megpróbált hallgatózni, vagy elkapni pár szót, hátha rájön, hogy miért vannak itt, és min vitatkoznak.

-Megmondtam, hogy nem fog sikerülni ezeknek a zöldfülűek megszerezni a levelet. A hegy megmászásába is kishíján belehaltak, ráadásul az egyikőjük még le is sérült.

-A királyunk szerint menni fog nekik, legfeljebb nem élik túl. Amúgy sem maradnának sokáig életben, ha megkapjuk, amit akarunk.

-Miért mire jó az a ”különleges’’ levél?

-Irányítani képes a természetet.

-Aha. És az nekünk miért jó?

-Azt hiszem te ezt nem érted. MINDENT képes vezérelni. Növényeket, állatokat, a négy fő elemet, és ami a legfontosabb…, az embereknek is te parancsolsz ezzel.

-Ezzel a levéllel a világ urai lehetnénk.

-Erre mind magadtól jöttél rá zsenikém? Csak meg kell várnunk, amíg ezek az idióták, elhozzák nekünk. Nem is tudják, hogy a saját vesztükbe rohannak.

   Roger eleget hallott. Lassan elindult hátra felé, azonban az egyik rossz mozdulatánál eltört egy ág alatta. Teljesen megdermedt, és hallgatózott, hogy mi történik.

-Mi volt ez?-hallotta a bokrokon túlról.

-Biztos csak egy vadállat, amit a tűz vonzott ide. Hamarosan majd ő is a mi oldalunkon fog harcolni.

   Emberünk megnyugodván, hogy nem néznek utána, tovább kúszott visszafelé a táborba. Mikor elég messzire ért felpattant és úgy rohant tovább.

   Legközelebb csak a tüzük mellett állt meg. Ott letérdelt, és úgy fújta ki magát. Melinda most is Benny sátrában volt, és kicserélte a vizes rongyot barátja lábán. Onnan lesett ki, hogy mi történt a tűz környékén. Mikor meglátta a futástól teljesen kifáradt Rogert, odasietett hozzá, és besegítette a sátorba.

   Odabent Roger elmesélt mindent az elejétől a végéig. Elmondta, hogy hogyan talált a koboldokra, hogy miről beszélgettek, hogy mire jó az a levél, és hogy mire akarják használni. Mikor a végére ért, tanácstalanul nézett a többiekre.

-Mit tegyünk? Folytassuk az utat?-kérdezte társaitól-Vagy hagyjuk itt őket és menjünk minél messzebbre?

-Szó sem lehet róla!-szólt Benny-Ha elmegyünk, akkor keresnek másokat, akik majd elhozzák nekik.

-Akkor vigyük el nekik azt a szerencsétlen levelet? Az sem kerülhet szóba.

-Megszerezzük, de nem adjuk nekik.

-Így nem tudjuk meg, hogy hol találjuk meg a Holdkövet.-mondta Melinda.

-Sehogy sem jutunk előrébb, úgyhogy azt mondom, először hozzuk el a levelet, aztán a többit kitaláljuk. Egyelőre menjünk aludni. Holnap tovább kell mennünk a hegyhez, és gondolkodni és jobban tudunk, ha kipihentek vagyunk, úgyhogy jó éjt mindenkinek.-ezzel mind aludni mentek.

* * *

   Másnap reggel hőseink elkezdtek készülődni az indulásra. Összepakoltak, majd lebontották a sátrakat. Melinda elment egy közeli forráshoz vízért, amit akkor talált, amikor élelmet keresett.

Roger addig a maradék cuccokat gyömöszölte bele hátizsákjaikba.

Bennynek sikerült lábra állnia, de így is fákba kapaszkodott, hogy ne terhelje annyira a lábát.

   Friss, hűvös szellő fújt. Mindannyian kipihenten vágtak neki az útnak. A többi túrával ellentétben, most beszélgettek egymással. Persze csak arról, hogy mit csináljanak a levéllel és a koboldokkal. Próbáltak halkan beszélni, nehogy utánuk kémkedő apró ellenségeik meg ne hallják, és rá ne jöjjenek, hogy tudják a tervüket.

   A nap már delelt, amikor a hegy lábához értek. A fák között egy tisztást láttak, ami közvetlenül a hegy lábánál terült el. Mikor az erdő széléhez értek mindegyikőjük megtorpant, és meredten bámultak a szikla aljához, amiből egy alagút vezetett befelé. A bejáratánál azonban egy szörny feküdt.