A koboldok titka

   A fájdalom nem múlt a lábánál, de Benny kezdett magához térni. A lábán valami vizeset érzett és hideget. Próbálta kinyitni a szemét, hogy megnézze mi az, de nem sikerült neki elsőre. Eltartott egy ideig, mire legalább résnyire ki tudta nyitni a szemét. Rájött, hogy egy sátorban fekszik. Próbált visszaemlékezni, hogy mi történt, mielőtt elájult, de csak a másik farkasra emlékezett.

  Lépéseket hallott kintről, melyek közeledtek a sátor felé. Mikor már nagyon közelről jöttek a hangok, a sátor ajtaja felcsapódott, és a beáramló napfénylőt Benny újra összecsukta a szemét, és megint várnia kellett, hogy ki tudja nyitni.

-Gyere gyorsan Roger! Magához tért!-ismerte fel Melinda hangját. Rögtön utána másik ember lépéseinek hangját hallotta, majd valahol Melinda közelében véget értek.

-És hogy van?-kérdezte Roger aggódva.

-Hát a seb a lábán nagyon csúnyán elfertőződött. Egy ideig borogatni kell majd hideg vizesronggyal.  

-Melinda… Roger…

-Itt vagyunk Benny.

-Mi történt velem?

-A farkas csúnyán elbánt veled. Belemart a lábadba és túl sok vért vesztettél. Kész csoda, hogy egyáltalán túlélted, és a lábadon lévő seb sem okozott maradandó sérülést. Most azonban jobb, ha pihensz egyet, addig kicserélem a lábadon a kötést.
  Előkeresett egy másik rongyot és egy vízzel teli vödörben el is kezdte beáztatni. Senki nem szólt egy szót sem. Az egyetlen dolog, ami megtörte a csendet, a rongyból kicsepegő sok víz, amit Melinda facsart ki belőle.

  A sátron kívülről néha-néha egy fuvallat hangját lehetett hallani. Közeledett a nyár vége. Ez volt az első őszi szellő ezen a környéken, de amilyen hirtelen jöttek ezek a széllökések, olyan hirtelen el is múltak.

  Az ősz közeledése a hangulatukon is látszódott. Arcukról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Mindenki teljesen komor volt.
 -Egy valamit nem értek.-törte meg a csendet Roger. A többiek felkapták a fejüket és értetlenül néztek rá.
-Mire gondolsz?-kérdezte Benny.
-Arra, hogy farkassá tudtál változni.
-És ez miért lep meg téged? Te is tudod, hogy erre születésem óta képes vagyok.
-Tudom-tudom, erre mindig is képes voltál, kivéve a burkon belül, ahol most vagyunk.

  Erre mindenki ismét elhallgatott. Amióta beléptek a burkon Melinda sem tudott repülni, Roger sem tudta felvenni a dolgok anyagát, és Benny sem tudott állattá változni.

-Ebben igazad van.-mondta Melinda-Amikor menekültünk a farkas elől megpróbáltam repülni, hogy hátha sikerült, de nem jött össze.

-Én is megfogtam pár követ, de nem sikerült egyikkel sem kővé változnom.

-Tehát csak neked volt meg az erőd akkor Benny. Mintha valami, vagy valaki azt akarta volna, hogy akkor és ott megtudjad védeni magadat.
-Vagy nem megvédeni akart, hanem azt, hogy elájuljak.-motyogta maga elé Benny, hogy barátai ne hallják meg. Eszébe jutott az álmában látott csuklyás alak.-Lehet, hogy a farkast is ő küldte, csak azért, mert találkozni akart velem.

-Úgy tűnik, van egy jó akarónk is.-mondta Roger.

-Lehet, de ezt később beszéljük meg!-szólt oda neki Melinda-Most inkább hagyjuk Bennyt pihenni.

* * *

    A következő napok, nem voltak valami izgalmas a kis csapat számára. Bennynek teltek a legunalmasabban a napjai leginkább a sátrában feküdt. Néha megpróbált ráállni a lábára, de legtöbbször visszaesett a földre. Nem tehetett mást, mint hogy várt, amíg a lába megerősödik.
   Melinda napjai se teltek izgalmasabban. Napközben vagy Benny kötését cserélgette, vagy valami táplálék után keresett az erdőben, ami legtöbbször bogyókat, vagy gombákat jelentett.

   Roger napja teltek a legizgalmasabban, bár ő se mondhatta el magáról jó párszor, hogy nem unatkozik. Ő az erdőt járta egész nap. Csak este jött vissza, mert nem akarta összefutni ismét valami vadállattal.
   Egyik hűvös napon is kint volt a fák között. Felfedezte a környéket, meg gyűjtött tüzelni való száraz faágakat estére. Nap már régóta lent volt, kezdett is sötétedni, de Roger kevés fát talált még, úgyhogy még keresgélt tovább. Már teljesen besötétedett, amikor úgy döntött, hogy elég fát szedett, így elindult visszafelé a táborba.

   Ekkor azonban halvány fényre lett figyelmes a fák között. Vörös fény volt, mintha valahol arrébb tűz lobogott volna. Hasra vetette magát, és úgy kúszott a fény irányába.

   Hallgatózott, hátha meghall valamit, de a szél susogásán és bagolyhuhogásokon kívül nem hallott semmi mást. A kúszásában megakadályozták a rengeteg fa göcsörtös gyökere, és a bokrok ágai, melyek egyfolytában beleakadtak a ruhájába.

   Mikor közelkerült a fény forrásához, egy bokorhoz mászott, és abból nézett kifelé. Körbenézett, hogy nincs-e körülötte valaki, aztán széthúzta az ágakat, hogy között kilessen.

   Amit először meglátott az a középen lobogó tűz. Nem volt nagy tűz, de arra elég volt, hogy adjon egy kis meleget. A tűz körül apró sötét alakok ültek. A legfurcsább nagy füleik voltak.

-Koboldok!-döbbent rá Roger, amikor felismerte a lényeket.

   Úgy tűnt, hogy éppen valamin vitatkoznak. Hősünk megpróbált hallgatózni, vagy elkapni pár szót, hátha rájön, hogy miért vannak itt, és min vitatkoznak.

-Megmondtam, hogy nem fog sikerülni ezeknek a zöldfülűek megszerezni a levelet. A hegy megmászásába is kishíján belehaltak, ráadásul az egyikőjük még le is sérült.

-A királyunk szerint menni fog nekik, legfeljebb nem élik túl. Amúgy sem maradnának sokáig életben, ha megkapjuk, amit akarunk.

-Miért mire jó az a ”különleges’’ levél?

-Irányítani képes a természetet.

-Aha. És az nekünk miért jó?

-Azt hiszem te ezt nem érted. MINDENT képes vezérelni. Növényeket, állatokat, a négy fő elemet, és ami a legfontosabb…, az embereknek is te parancsolsz ezzel.

-Ezzel a levéllel a világ urai lehetnénk.

-Erre mind magadtól jöttél rá zsenikém? Csak meg kell várnunk, amíg ezek az idióták, elhozzák nekünk. Nem is tudják, hogy a saját vesztükbe rohannak.

   Roger eleget hallott. Lassan elindult hátra felé, azonban az egyik rossz mozdulatánál eltört egy ág alatta. Teljesen megdermedt, és hallgatózott, hogy mi történik.

-Mi volt ez?-hallotta a bokrokon túlról.

-Biztos csak egy vadállat, amit a tűz vonzott ide. Hamarosan majd ő is a mi oldalunkon fog harcolni.

   Emberünk megnyugodván, hogy nem néznek utána, tovább kúszott visszafelé a táborba. Mikor elég messzire ért felpattant és úgy rohant tovább.

   Legközelebb csak a tüzük mellett állt meg. Ott letérdelt, és úgy fújta ki magát. Melinda most is Benny sátrában volt, és kicserélte a vizes rongyot barátja lábán. Onnan lesett ki, hogy mi történt a tűz környékén. Mikor meglátta a futástól teljesen kifáradt Rogert, odasietett hozzá, és besegítette a sátorba.

   Odabent Roger elmesélt mindent az elejétől a végéig. Elmondta, hogy hogyan talált a koboldokra, hogy miről beszélgettek, hogy mire jó az a levél, és hogy mire akarják használni. Mikor a végére ért, tanácstalanul nézett a többiekre.

-Mit tegyünk? Folytassuk az utat?-kérdezte társaitól-Vagy hagyjuk itt őket és menjünk minél messzebbre?

-Szó sem lehet róla!-szólt Benny-Ha elmegyünk, akkor keresnek másokat, akik majd elhozzák nekik.

-Akkor vigyük el nekik azt a szerencsétlen levelet? Az sem kerülhet szóba.

-Megszerezzük, de nem adjuk nekik.

-Így nem tudjuk meg, hogy hol találjuk meg a Holdkövet.-mondta Melinda.

-Sehogy sem jutunk előrébb, úgyhogy azt mondom, először hozzuk el a levelet, aztán a többit kitaláljuk. Egyelőre menjünk aludni. Holnap tovább kell mennünk a hegyhez, és gondolkodni és jobban tudunk, ha kipihentek vagyunk, úgyhogy jó éjt mindenkinek.-ezzel mind aludni mentek.

* * *

   Másnap reggel hőseink elkezdtek készülődni az indulásra. Összepakoltak, majd lebontották a sátrakat. Melinda elment egy közeli forráshoz vízért, amit akkor talált, amikor élelmet keresett.

Roger addig a maradék cuccokat gyömöszölte bele hátizsákjaikba.

Bennynek sikerült lábra állnia, de így is fákba kapaszkodott, hogy ne terhelje annyira a lábát.

   Friss, hűvös szellő fújt. Mindannyian kipihenten vágtak neki az útnak. A többi túrával ellentétben, most beszélgettek egymással. Persze csak arról, hogy mit csináljanak a levéllel és a koboldokkal. Próbáltak halkan beszélni, nehogy utánuk kémkedő apró ellenségeik meg ne hallják, és rá ne jöjjenek, hogy tudják a tervüket.

   A nap már delelt, amikor a hegy lábához értek. A fák között egy tisztást láttak, ami közvetlenül a hegy lábánál terült el. Mikor az erdő széléhez értek mindegyikőjük megtorpant, és meredten bámultak a szikla aljához, amiből egy alagút vezetett befelé. A bejáratánál azonban egy szörny feküdt.

A két farkas

  Reggel hőseink korán ébren voltak, hogy elkezdhessék útjukat a hegyről lefelé a szikla másik oldalán. Azonban amint kiléptek sátraikból a szájuk is nyitva maradt a döbbenettől. A hegy-amit tegnap elvileg megmásztak-magasabb lett.

-Legalább kétszer akkora lett, mint volt.-mondta Roger.

-És valószínűleg még nagyobb lesz, ha tovább mászunk rajta!-gondolkozott Benny-Mihez kezdjünk?

-Nincs, más választásunk-felelt Melinda-vissza kell másznunk a hegy aljára, és valahogy máshogy kell bejutnunk.

-Egy újabb nap megy veszendőbe!

-És nem kerülünk közelebb ahhoz a "különleges" levélhez!

-Ne panaszkodjatok már egyfolytában!-szól rá a két fiúra Melinda-Komolyan, mintha két ovissal jöttem volna, akik folyamatosan siránkoznak valamiért!

-Hagyjuk! Inkább induljunk el visszafelé!-szólt Benny.

* * *

Mikorra a kis csapat sikeresen leért a hegyről (néhány halál közeli élménnyel (de ez mellékes)) már besötétedett. Az éjszakai égbolt gyönyörű látványt nyújtott több ezer csillagával. A Nagy Göncöl hét csillaga fényesen tündöklött az égen. A Hold sarlója épp most érte el a telihold felét. Hőseinknek már csak két hetük volt, hogy megtalálják a holdkövet, és a helyére tegyék, hogy megtalálják a kék levelű erdőt.

  Rögtön tanácskozni kezdtek, hogy merre induljanak tovább. Visszagondoltak, hogy hogyan szólt a koboldok rejtvénye.

-Hol a nap felkel, négy kőbe zárt óriás között leled. Mit legelőször napfény ér, bejárathoz ott a rejtvény.

-Melyiket éri legelőször napfény?-gondolkozott Benny.

-Amelyik olyan magas, hogy a napig ér?-kérdezte Roger.

-Idióta!-kiáltotta Melinda-Valószínűleg a keleti hegy lesz az.

-És honnan fogjuk tudni, hogy merre van kelet? Még a nap sincs fent, hogy aszerint tájékozódjunk.-mondta Benny.

-Ez igaz,-szólt Roger-de fent vannak a csillagok. Még kiskoromban megtanultam a csillagászat alapjait. Azt még tudom, hogy a Sarkcsillag észak felé mutat. Ha jól emlékszem valahol ott kell lennie... Á, meg is van. Ott ragyog fent!-és ezzel egy csillag felé mutatott.

-Rendben, ha arra van észak, akkor arra van kelet!-mondta Benny, miközben jobbra mutatott.

  A csapat el is indult a megfelelő irányba. Az éjszaka csöndes volt és kísérteties. Sok apró neszt lehetett hallani  az erdőből. melyektől sokkal ijesztőbb lett. Sok bokorból és faágról  világító szempár nézett mindenfelé. Néha bagolyhuhogás hallatszott a fák lombjai között.

  Embereink próbáltak bátran haladni előre, nem figyelve az apró hangokra és a világító szempárokra. Ahogy egyre-jobban haladtak befelé az erdő mélyébe, egyre-inkább úrrá lett rajtuk a félelem. Mindhárman kapkodták fejüket a zajok forrásainak irányéba, de sehol nem láttak semmit.

  Egy ágreccsenésnél végül Roger elüvöltötte magát, és kiabálva elrohant a sötétségbe. A többiek gyorsan utána futottak, hogy ne essen semmi baja. Mikor utolérték, Roger a hátán feküdt a kezén támaszkodva, és döbbenten bámult a feketeségbe. Egyszer csak egy világító szempár tűnt elő, amihez egy vicsorgó száj is tartozott, majd egy farkas lépett elő a sötétségből. Gyönyörű példány volt. Nagytestű volt, szép bundával, mellyel alig lehetett észrevenni. Bennyéket nézte, mintha azon gondolkozna, hogy kit támadjon meg először.

  Választani azonban nem maradt ideje. A többiekkel ellentétben Benny agya nem blokkolt le.

-Gyorsan bújjatok el valahol, mindjárt utánatok megyek!-ezzel farkassá változott, hogy megverekedjen jelenlegi fajtársával.

  A két farkas egymással szembe állt. Egyszer csak egymásnak ugrottak. Mindketten próbálták harapni a másikat, de csak kisebb karcolásokat tudtak okozni egymáson. Hirtelen a vad farkas ráugrott Bennyre, és átharapta a lábát. Benny nagyot kiáltott (vagyis vonyított) fájdalmában. A farkas szinte járás képtelenné tette őt. Végül egymással szembefordultak és utoljára egymásnak ugrottak, de csak egyikőjük ért élve földet...

* * *

Roger és Melinda egy bokor alján bújt el. Mindkettőjük szíve nagy sebességgel vert. Mindketten előre bámultak, miközben próbálták felfogni, hogy mi is történt. Végül befejezték a lihegést és megnyugodtak.

-Megmentett minket.-mondta Roger.

-Tessék?

-Mondom megmentett minket!-mondta ismét kicsit hangosabban.

-Na és? Már nem tudom hányadszorra menti meg az életünket ez a zöldfülű.

-De nem az élete árán! Mert lehet, hogy most ezáltal éltük túl.

  Melinda zavarba jött. Nem gondolt bele, hogy most lehet, hogy csak Benny életéért cserébe maradt életben. Nem tudja elképzelni, hogy mi lesz, ha a zöldfülű nem éli túl.

-Nem lehet! Nem halhatott meg!-kiáltotta.

-És ha mégis? Mit csinálunk akkor?

-Azt, amit Benny akarna. Folytatjuk az utat, megszerezzük az aranylevelet, visszavisszük a kobold királynak, elvisszük a holdkövet és megszerezzük a varázskövet.

-Már ha innen élve elmegyünk.

-Ezt hogy érted?-kérdezte Melinda társát, de ő nem válaszolt. Arcáról döbbenetet olvasott le, de nem tudta miért. Követte tekintete vonalát, és meglátta, hogy mitől döbben le Roger.

  A bokrok közül egy farkas lépett elő. Vicsorogva és morogva haladt párosunk felé, akik ledermedten figyelték az állatot, aki egyre közelebb ment hozzájuk. Az ordas meredten bámultak őket, miközben lassan lépkedett feléjük mikor már csak egy lépésnyire volt tőlük, az állat vonyítva összeesett. Melinda közelebb ment, hogy jobban lássa az ájult állatot. Mikor fölé hajolt arca megdermedt és száján csak ennyi jött ki:

-Benny!-mondta az állatnak, akinek egyik lába vérzett.

* * *

Benny miután kómába esett úgy érezte, hogy a semmi kellős közepén lebeg. Sehol nem látott semmit. Hirtelen a semmiből fekete felhők bukkantak fel, melyekből egy csuklyás alak alakult ki.

-Ő a sötét alak az álmomból.-emlékezett vissza Benny.

-Üdvözöllek!

-Ki vagy te és mit akarsz tőlem? Mit csináltál álmomban a barátaimmal?

-Én csak elveszem azt, ami engem illet. És ez a valami mindkettőnket érdekli. Állj mellém Benny. Mi ketten a kővel uralhatnánk a világot. Gondolj bele! Senki nem utálna a képességed miatt. Épp ellenkezőleg. Istenként tisztelnének minket.

-Csak hogy az istenek teremtenek és védenek. De te pusztítani akarsz!

Én csak azt akarom, amit érdemlek. Ki pedig ellenem van, azt földbe taposom. Hatalom, dicsőség mind csak engem illet! Gyere Benny, osztozzunk meg mindezeken!

-Soha! Nem fogom cserben hagyni a barátaimat!

-Csak nem azokat véded, akik ott hagytak miközben te az életedért harcoltál?!

-Én mondtam, hogy meneküljenek el!

-Egy jó barát nem hagy bajban, akkor, sem ha te kéred!

-Mit tudsz te az igazi barátságról? Mit tudnál, ha egyfolytában pusztítasz és gyilkolsz?

-Nem is akarok semmit se tudni erről a gyerekességről! De ha mellém állsz, lehet sok új barátod, akik nem hagynak cserben!

-Én nem akarok olyan barátokat, akik csak azért barátkoznak velem, hogy életben maradjanak!

-Megadtam a lehetőséget, de te elutasítottad. Ezért szenvedni fogsz, szenvedni barátaiddal együtt!-ezzel eltűnt a semmibe. Benny egy ideig bámulta a helyét, aztán üvöltve a lábához kapott.