A koboldok titka

   A fájdalom nem múlt a lábánál, de Benny kezdett magához térni. A lábán valami vizeset érzett és hideget. Próbálta kinyitni a szemét, hogy megnézze mi az, de nem sikerült neki elsőre. Eltartott egy ideig, mire legalább résnyire ki tudta nyitni a szemét. Rájött, hogy egy sátorban fekszik. Próbált visszaemlékezni, hogy mi történt, mielőtt elájult, de csak a másik farkasra emlékezett.

  Lépéseket hallott kintről, melyek közeledtek a sátor felé. Mikor már nagyon közelről jöttek a hangok, a sátor ajtaja felcsapódott, és a beáramló napfénylőt Benny újra összecsukta a szemét, és megint várnia kellett, hogy ki tudja nyitni.

-Gyere gyorsan Roger! Magához tért!-ismerte fel Melinda hangját. Rögtön utána másik ember lépéseinek hangját hallotta, majd valahol Melinda közelében véget értek.

-És hogy van?-kérdezte Roger aggódva.

-Hát a seb a lábán nagyon csúnyán elfertőződött. Egy ideig borogatni kell majd hideg vizesronggyal.  

-Melinda… Roger…

-Itt vagyunk Benny.

-Mi történt velem?

-A farkas csúnyán elbánt veled. Belemart a lábadba és túl sok vért vesztettél. Kész csoda, hogy egyáltalán túlélted, és a lábadon lévő seb sem okozott maradandó sérülést. Most azonban jobb, ha pihensz egyet, addig kicserélem a lábadon a kötést.
  Előkeresett egy másik rongyot és egy vízzel teli vödörben el is kezdte beáztatni. Senki nem szólt egy szót sem. Az egyetlen dolog, ami megtörte a csendet, a rongyból kicsepegő sok víz, amit Melinda facsart ki belőle.

  A sátron kívülről néha-néha egy fuvallat hangját lehetett hallani. Közeledett a nyár vége. Ez volt az első őszi szellő ezen a környéken, de amilyen hirtelen jöttek ezek a széllökések, olyan hirtelen el is múltak.

  Az ősz közeledése a hangulatukon is látszódott. Arcukról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Mindenki teljesen komor volt.
 -Egy valamit nem értek.-törte meg a csendet Roger. A többiek felkapták a fejüket és értetlenül néztek rá.
-Mire gondolsz?-kérdezte Benny.
-Arra, hogy farkassá tudtál változni.
-És ez miért lep meg téged? Te is tudod, hogy erre születésem óta képes vagyok.
-Tudom-tudom, erre mindig is képes voltál, kivéve a burkon belül, ahol most vagyunk.

  Erre mindenki ismét elhallgatott. Amióta beléptek a burkon Melinda sem tudott repülni, Roger sem tudta felvenni a dolgok anyagát, és Benny sem tudott állattá változni.

-Ebben igazad van.-mondta Melinda-Amikor menekültünk a farkas elől megpróbáltam repülni, hogy hátha sikerült, de nem jött össze.

-Én is megfogtam pár követ, de nem sikerült egyikkel sem kővé változnom.

-Tehát csak neked volt meg az erőd akkor Benny. Mintha valami, vagy valaki azt akarta volna, hogy akkor és ott megtudjad védeni magadat.
-Vagy nem megvédeni akart, hanem azt, hogy elájuljak.-motyogta maga elé Benny, hogy barátai ne hallják meg. Eszébe jutott az álmában látott csuklyás alak.-Lehet, hogy a farkast is ő küldte, csak azért, mert találkozni akart velem.

-Úgy tűnik, van egy jó akarónk is.-mondta Roger.

-Lehet, de ezt később beszéljük meg!-szólt oda neki Melinda-Most inkább hagyjuk Bennyt pihenni.

* * *

    A következő napok, nem voltak valami izgalmas a kis csapat számára. Bennynek teltek a legunalmasabban a napjai leginkább a sátrában feküdt. Néha megpróbált ráállni a lábára, de legtöbbször visszaesett a földre. Nem tehetett mást, mint hogy várt, amíg a lába megerősödik.
   Melinda napjai se teltek izgalmasabban. Napközben vagy Benny kötését cserélgette, vagy valami táplálék után keresett az erdőben, ami legtöbbször bogyókat, vagy gombákat jelentett.

   Roger napja teltek a legizgalmasabban, bár ő se mondhatta el magáról jó párszor, hogy nem unatkozik. Ő az erdőt járta egész nap. Csak este jött vissza, mert nem akarta összefutni ismét valami vadállattal.
   Egyik hűvös napon is kint volt a fák között. Felfedezte a környéket, meg gyűjtött tüzelni való száraz faágakat estére. Nap már régóta lent volt, kezdett is sötétedni, de Roger kevés fát talált még, úgyhogy még keresgélt tovább. Már teljesen besötétedett, amikor úgy döntött, hogy elég fát szedett, így elindult visszafelé a táborba.

   Ekkor azonban halvány fényre lett figyelmes a fák között. Vörös fény volt, mintha valahol arrébb tűz lobogott volna. Hasra vetette magát, és úgy kúszott a fény irányába.

   Hallgatózott, hátha meghall valamit, de a szél susogásán és bagolyhuhogásokon kívül nem hallott semmi mást. A kúszásában megakadályozták a rengeteg fa göcsörtös gyökere, és a bokrok ágai, melyek egyfolytában beleakadtak a ruhájába.

   Mikor közelkerült a fény forrásához, egy bokorhoz mászott, és abból nézett kifelé. Körbenézett, hogy nincs-e körülötte valaki, aztán széthúzta az ágakat, hogy között kilessen.

   Amit először meglátott az a középen lobogó tűz. Nem volt nagy tűz, de arra elég volt, hogy adjon egy kis meleget. A tűz körül apró sötét alakok ültek. A legfurcsább nagy füleik voltak.

-Koboldok!-döbbent rá Roger, amikor felismerte a lényeket.

   Úgy tűnt, hogy éppen valamin vitatkoznak. Hősünk megpróbált hallgatózni, vagy elkapni pár szót, hátha rájön, hogy miért vannak itt, és min vitatkoznak.

-Megmondtam, hogy nem fog sikerülni ezeknek a zöldfülűek megszerezni a levelet. A hegy megmászásába is kishíján belehaltak, ráadásul az egyikőjük még le is sérült.

-A királyunk szerint menni fog nekik, legfeljebb nem élik túl. Amúgy sem maradnának sokáig életben, ha megkapjuk, amit akarunk.

-Miért mire jó az a ”különleges’’ levél?

-Irányítani képes a természetet.

-Aha. És az nekünk miért jó?

-Azt hiszem te ezt nem érted. MINDENT képes vezérelni. Növényeket, állatokat, a négy fő elemet, és ami a legfontosabb…, az embereknek is te parancsolsz ezzel.

-Ezzel a levéllel a világ urai lehetnénk.

-Erre mind magadtól jöttél rá zsenikém? Csak meg kell várnunk, amíg ezek az idióták, elhozzák nekünk. Nem is tudják, hogy a saját vesztükbe rohannak.

   Roger eleget hallott. Lassan elindult hátra felé, azonban az egyik rossz mozdulatánál eltört egy ág alatta. Teljesen megdermedt, és hallgatózott, hogy mi történik.

-Mi volt ez?-hallotta a bokrokon túlról.

-Biztos csak egy vadállat, amit a tűz vonzott ide. Hamarosan majd ő is a mi oldalunkon fog harcolni.

   Emberünk megnyugodván, hogy nem néznek utána, tovább kúszott visszafelé a táborba. Mikor elég messzire ért felpattant és úgy rohant tovább.

   Legközelebb csak a tüzük mellett állt meg. Ott letérdelt, és úgy fújta ki magát. Melinda most is Benny sátrában volt, és kicserélte a vizes rongyot barátja lábán. Onnan lesett ki, hogy mi történt a tűz környékén. Mikor meglátta a futástól teljesen kifáradt Rogert, odasietett hozzá, és besegítette a sátorba.

   Odabent Roger elmesélt mindent az elejétől a végéig. Elmondta, hogy hogyan talált a koboldokra, hogy miről beszélgettek, hogy mire jó az a levél, és hogy mire akarják használni. Mikor a végére ért, tanácstalanul nézett a többiekre.

-Mit tegyünk? Folytassuk az utat?-kérdezte társaitól-Vagy hagyjuk itt őket és menjünk minél messzebbre?

-Szó sem lehet róla!-szólt Benny-Ha elmegyünk, akkor keresnek másokat, akik majd elhozzák nekik.

-Akkor vigyük el nekik azt a szerencsétlen levelet? Az sem kerülhet szóba.

-Megszerezzük, de nem adjuk nekik.

-Így nem tudjuk meg, hogy hol találjuk meg a Holdkövet.-mondta Melinda.

-Sehogy sem jutunk előrébb, úgyhogy azt mondom, először hozzuk el a levelet, aztán a többit kitaláljuk. Egyelőre menjünk aludni. Holnap tovább kell mennünk a hegyhez, és gondolkodni és jobban tudunk, ha kipihentek vagyunk, úgyhogy jó éjt mindenkinek.-ezzel mind aludni mentek.

* * *

   Másnap reggel hőseink elkezdtek készülődni az indulásra. Összepakoltak, majd lebontották a sátrakat. Melinda elment egy közeli forráshoz vízért, amit akkor talált, amikor élelmet keresett.

Roger addig a maradék cuccokat gyömöszölte bele hátizsákjaikba.

Bennynek sikerült lábra állnia, de így is fákba kapaszkodott, hogy ne terhelje annyira a lábát.

   Friss, hűvös szellő fújt. Mindannyian kipihenten vágtak neki az útnak. A többi túrával ellentétben, most beszélgettek egymással. Persze csak arról, hogy mit csináljanak a levéllel és a koboldokkal. Próbáltak halkan beszélni, nehogy utánuk kémkedő apró ellenségeik meg ne hallják, és rá ne jöjjenek, hogy tudják a tervüket.

   A nap már delelt, amikor a hegy lábához értek. A fák között egy tisztást láttak, ami közvetlenül a hegy lábánál terült el. Mikor az erdő széléhez értek mindegyikőjük megtorpant, és meredten bámultak a szikla aljához, amiből egy alagút vezetett befelé. A bejáratánál azonban egy szörny feküdt.

A két farkas

  Reggel hőseink korán ébren voltak, hogy elkezdhessék útjukat a hegyről lefelé a szikla másik oldalán. Azonban amint kiléptek sátraikból a szájuk is nyitva maradt a döbbenettől. A hegy-amit tegnap elvileg megmásztak-magasabb lett.

-Legalább kétszer akkora lett, mint volt.-mondta Roger.

-És valószínűleg még nagyobb lesz, ha tovább mászunk rajta!-gondolkozott Benny-Mihez kezdjünk?

-Nincs, más választásunk-felelt Melinda-vissza kell másznunk a hegy aljára, és valahogy máshogy kell bejutnunk.

-Egy újabb nap megy veszendőbe!

-És nem kerülünk közelebb ahhoz a "különleges" levélhez!

-Ne panaszkodjatok már egyfolytában!-szól rá a két fiúra Melinda-Komolyan, mintha két ovissal jöttem volna, akik folyamatosan siránkoznak valamiért!

-Hagyjuk! Inkább induljunk el visszafelé!-szólt Benny.

* * *

Mikorra a kis csapat sikeresen leért a hegyről (néhány halál közeli élménnyel (de ez mellékes)) már besötétedett. Az éjszakai égbolt gyönyörű látványt nyújtott több ezer csillagával. A Nagy Göncöl hét csillaga fényesen tündöklött az égen. A Hold sarlója épp most érte el a telihold felét. Hőseinknek már csak két hetük volt, hogy megtalálják a holdkövet, és a helyére tegyék, hogy megtalálják a kék levelű erdőt.

  Rögtön tanácskozni kezdtek, hogy merre induljanak tovább. Visszagondoltak, hogy hogyan szólt a koboldok rejtvénye.

-Hol a nap felkel, négy kőbe zárt óriás között leled. Mit legelőször napfény ér, bejárathoz ott a rejtvény.

-Melyiket éri legelőször napfény?-gondolkozott Benny.

-Amelyik olyan magas, hogy a napig ér?-kérdezte Roger.

-Idióta!-kiáltotta Melinda-Valószínűleg a keleti hegy lesz az.

-És honnan fogjuk tudni, hogy merre van kelet? Még a nap sincs fent, hogy aszerint tájékozódjunk.-mondta Benny.

-Ez igaz,-szólt Roger-de fent vannak a csillagok. Még kiskoromban megtanultam a csillagászat alapjait. Azt még tudom, hogy a Sarkcsillag észak felé mutat. Ha jól emlékszem valahol ott kell lennie... Á, meg is van. Ott ragyog fent!-és ezzel egy csillag felé mutatott.

-Rendben, ha arra van észak, akkor arra van kelet!-mondta Benny, miközben jobbra mutatott.

  A csapat el is indult a megfelelő irányba. Az éjszaka csöndes volt és kísérteties. Sok apró neszt lehetett hallani  az erdőből. melyektől sokkal ijesztőbb lett. Sok bokorból és faágról  világító szempár nézett mindenfelé. Néha bagolyhuhogás hallatszott a fák lombjai között.

  Embereink próbáltak bátran haladni előre, nem figyelve az apró hangokra és a világító szempárokra. Ahogy egyre-jobban haladtak befelé az erdő mélyébe, egyre-inkább úrrá lett rajtuk a félelem. Mindhárman kapkodták fejüket a zajok forrásainak irányéba, de sehol nem láttak semmit.

  Egy ágreccsenésnél végül Roger elüvöltötte magát, és kiabálva elrohant a sötétségbe. A többiek gyorsan utána futottak, hogy ne essen semmi baja. Mikor utolérték, Roger a hátán feküdt a kezén támaszkodva, és döbbenten bámult a feketeségbe. Egyszer csak egy világító szempár tűnt elő, amihez egy vicsorgó száj is tartozott, majd egy farkas lépett elő a sötétségből. Gyönyörű példány volt. Nagytestű volt, szép bundával, mellyel alig lehetett észrevenni. Bennyéket nézte, mintha azon gondolkozna, hogy kit támadjon meg először.

  Választani azonban nem maradt ideje. A többiekkel ellentétben Benny agya nem blokkolt le.

-Gyorsan bújjatok el valahol, mindjárt utánatok megyek!-ezzel farkassá változott, hogy megverekedjen jelenlegi fajtársával.

  A két farkas egymással szembe állt. Egyszer csak egymásnak ugrottak. Mindketten próbálták harapni a másikat, de csak kisebb karcolásokat tudtak okozni egymáson. Hirtelen a vad farkas ráugrott Bennyre, és átharapta a lábát. Benny nagyot kiáltott (vagyis vonyított) fájdalmában. A farkas szinte járás képtelenné tette őt. Végül egymással szembefordultak és utoljára egymásnak ugrottak, de csak egyikőjük ért élve földet...

* * *

Roger és Melinda egy bokor alján bújt el. Mindkettőjük szíve nagy sebességgel vert. Mindketten előre bámultak, miközben próbálták felfogni, hogy mi is történt. Végül befejezték a lihegést és megnyugodtak.

-Megmentett minket.-mondta Roger.

-Tessék?

-Mondom megmentett minket!-mondta ismét kicsit hangosabban.

-Na és? Már nem tudom hányadszorra menti meg az életünket ez a zöldfülű.

-De nem az élete árán! Mert lehet, hogy most ezáltal éltük túl.

  Melinda zavarba jött. Nem gondolt bele, hogy most lehet, hogy csak Benny életéért cserébe maradt életben. Nem tudja elképzelni, hogy mi lesz, ha a zöldfülű nem éli túl.

-Nem lehet! Nem halhatott meg!-kiáltotta.

-És ha mégis? Mit csinálunk akkor?

-Azt, amit Benny akarna. Folytatjuk az utat, megszerezzük az aranylevelet, visszavisszük a kobold királynak, elvisszük a holdkövet és megszerezzük a varázskövet.

-Már ha innen élve elmegyünk.

-Ezt hogy érted?-kérdezte Melinda társát, de ő nem válaszolt. Arcáról döbbenetet olvasott le, de nem tudta miért. Követte tekintete vonalát, és meglátta, hogy mitől döbben le Roger.

  A bokrok közül egy farkas lépett elő. Vicsorogva és morogva haladt párosunk felé, akik ledermedten figyelték az állatot, aki egyre közelebb ment hozzájuk. Az ordas meredten bámultak őket, miközben lassan lépkedett feléjük mikor már csak egy lépésnyire volt tőlük, az állat vonyítva összeesett. Melinda közelebb ment, hogy jobban lássa az ájult állatot. Mikor fölé hajolt arca megdermedt és száján csak ennyi jött ki:

-Benny!-mondta az állatnak, akinek egyik lába vérzett.

* * *

Benny miután kómába esett úgy érezte, hogy a semmi kellős közepén lebeg. Sehol nem látott semmit. Hirtelen a semmiből fekete felhők bukkantak fel, melyekből egy csuklyás alak alakult ki.

-Ő a sötét alak az álmomból.-emlékezett vissza Benny.

-Üdvözöllek!

-Ki vagy te és mit akarsz tőlem? Mit csináltál álmomban a barátaimmal?

-Én csak elveszem azt, ami engem illet. És ez a valami mindkettőnket érdekli. Állj mellém Benny. Mi ketten a kővel uralhatnánk a világot. Gondolj bele! Senki nem utálna a képességed miatt. Épp ellenkezőleg. Istenként tisztelnének minket.

-Csak hogy az istenek teremtenek és védenek. De te pusztítani akarsz!

Én csak azt akarom, amit érdemlek. Ki pedig ellenem van, azt földbe taposom. Hatalom, dicsőség mind csak engem illet! Gyere Benny, osztozzunk meg mindezeken!

-Soha! Nem fogom cserben hagyni a barátaimat!

-Csak nem azokat véded, akik ott hagytak miközben te az életedért harcoltál?!

-Én mondtam, hogy meneküljenek el!

-Egy jó barát nem hagy bajban, akkor, sem ha te kéred!

-Mit tudsz te az igazi barátságról? Mit tudnál, ha egyfolytában pusztítasz és gyilkolsz?

-Nem is akarok semmit se tudni erről a gyerekességről! De ha mellém állsz, lehet sok új barátod, akik nem hagynak cserben!

-Én nem akarok olyan barátokat, akik csak azért barátkoznak velem, hogy életben maradjanak!

-Megadtam a lehetőséget, de te elutasítottad. Ezért szenvedni fogsz, szenvedni barátaiddal együtt!-ezzel eltűnt a semmibe. Benny egy ideig bámulta a helyét, aztán üvöltve a lábához kapott.

Az üzlet

  Mikor hőseink magukhoz tértek mindhárman egy-egy bambuszból készült cellában találták magukat. Helyük épp csak annyi volt benne, hogy letudtak ülni. Maguk körül csak az erdőt látták, azonban velük szembe egy nagy sötét barlangot láttak, amely bejáratának szélein a kicsi lények álltak.

  Egyszer csak megremegett  a föld, majd másodszor is, egyre erősebben és hangosabban. Végül az egyik kis élőlény beállt középre és beszélni kezdett.

- Bemutatom XII. Edgár király, a koboldok legfőbb vezetőjét.

Ekkor a barlang sötétjéből előlépett XII. Edgár. A csapat mindhárom tagjának nyitva maradt a szája a döbbenettől.

  A király három méter magas volt és legalább egy tonna. Testén csak kevés helyen volt néhány rongydarab. Hatalmas orra volt, amit még Pinókkió is megirigyelhetett volna. Bőre olyan volt, mint a kobold család kisebb fajának, bár ez volt az egyetlen dolog, amiben hasonlítottak. Fején mindenféle növényből barkácsolt korona volt.

  Először mind hármójukat megnézte egyesével, majd beszélni kezdett. Hangjától a fák levelei mind rezegni kezdtek.

- Ezért a három kis ember miatt zavartátok meg a délutáni alvásomat?

- Ezek nem akármilyen emberek uram!-mondta az egyik kobold- Mindegyiknek van valamilyen szuper képessége. Az egyik srác képes állattá változni, a másik át tudja venni a tárgyak anyagát, a nő pedig repül.

A király gondolkodni kezdett. Vagy öt percig így gondolkozott, míg végül megszólalt.

- Lenne egy ajánlatom. Elengedünk titeket, de cserébe meg kéne szereznetek valamit. Ha elhozzátok szabadok vagytok, és kérhettek is valamit.

-És mi lenne az, amit el kéne hoznunk?-kérdezte Roger.

- Egy levelet.

- Egy levelet?

- Egy aranylevelet.

- És hol van pontosan ez a levél?

- Hol a nap felkel, négy kőbe zárt óriás között leled. Mit legelőször napfény ér, bejárathoz ott a rejtvény.

- Ez pontosan mit takar?

- A koboldok máig nem jöttek rá.

- Miből gondolja, hogy nekünk meglesz?

- Hát, csak van annyi eszetek.

- Nem mindenkinek...-mondta Melinda.

- Na, miért nem indultok?

- Öööhm... Még mindig ketrecben vagyunk!-mondta Benny.

- Engedjétek már el őket idióták.

* * *

- Látod már őket?-kiáltott fel Benny az égen repülő Melindához.

- Nem látok semmilyen óriást! Keleten mindent eltakar négy hatalmas hegy.

- Lehet, hogy az óriások azok mögé bújtak.-mondta Roger.

- Négy kőbe zárt óriás között leled.-gondolkozott Benny-Gondolod, hogy...?

- A négy hegy a négy óriás lenne?-fejezte be Melinda.

- Előre megyek felderíteni a terepet.-mondta Benny, és el is indult a hegyek irányába.

- Jövök én is.-mondta Melinda.

- Akkor már én sem maradok itt!-kiáltott utánuk Roger.

Így haladtak a hegyek felé, még Melinda fel nem kiabált.

- Álljatok meg!

- Miért?-kérdezte Roger-Látod az óriásokat a hegyek mögött?

Nem te idióta! Nézzetek keletre!

Benny addig meresztgette a szemét, míg meg nem látta, hogy miről beszél Melinda.

  A hegyek körül mintha egy burok lett volna. Fala ezüstösen csillogott a napfényben.

- Mi lehet az?

- Mindjárt kiderül.

  Mikor a burok falához értek, gondolkozni kezdtek. Tippelgettek csak, hogy mi lesz, mikor átlépik.

- Lehet, hogy meghalunk!-mondta Roger.

- Ne legyetek ostobák!-kiabálta repülő társa- Én átmegyek rajta.

Melinda át is repült a burok falán. Ezt egy halk pukkanás kísérte.

-Segítség!!!-üvöltötte, mivel amint átért a falon, zuhanni kezdett. Benny gepárddá változott, hogy gyorsan a zuhanó Melinda alá futhasson, azonban amint átment ő is a falon, visszaváltozott emberré és hasra esett. Gyorsan talpra ugrott és úgy rohant tovább. Épphogy csak elérte Melindát, aki így Benny karjai közé zuhant. Kínos csend lett. Mindketten egymást bámulták, míg meg nem érkezett Roger.

- Szép fogás volt Benny!-mondta.

- Most már letehetsz te idióta!-kiabálta le Benny fejét Melinda.

- Ja persze!-mondta a zavarodottságtól elvörösödött Benny.

- Szóval kezdett beszélni Melinda, majd körülnézett-úgy tűnik, a burkon belül nem tudjuk használni az erőinket.

- De nekünk kel az az aranylevél, és megszerezzük akkor is, ha nincs erőnk!-mondta Benny-Kezdjük el megmászni az egyik hegyet! Egy kis hegymászás szuper erő nélkül is megy. A hegy mögött meg ott lesz a fa, amin a levél lesz. Na, melyik hegyet másszuk meg?

- Majd én kiválasztom!-kiáltott vidáman Roger-Ec-pecki-me-...

- Jó akkor legyen a legközelebbi!-.-"

- Oké!^_^

* * *

- Nem valami alacsony ez a hegy!-csodálkoztak el mindhárman- Legalább egy napig fog tartani megmászni, és plusz egy a másik oldalon leereszkedni.

- És plusz egy nap, ha nem indulunk el, és egész nap a hegyet bámuljuk!-mondta Melinda-induljunk, ha még ma meg akarjuk mászni a hegyet!

- Igazad van, induljunk!

Így indult el a kis csapatunk hegymászó túrára. Útközben párszor megálltak pihenni, de rögtön indultak tovább. Egyszer csak nagy morajjal földcsuszamlás indult, egyenesen hőseink felé. Mind hármójukat elsodorta a lavina, egyenesen egy sziklaszirt felé. Benny azonban az utolsó pillanatban belekapaszkodott a szirt szélén álló kövek egyikébe. Roger belekapaszkodott Benny lábába, másik kezével elkapta Melindát. Lent a sziklák hangos puffanással értek földet.

- Tudod Benny, igazán abbahagyhatnád a hősködést!-kiabált fel Melinda.

- Akkor engedjem el a sziklát és zuhanjunk a mélybe?

- Ne ne ne!!!

- Na, látod!

Miután felhúzták magukat rögtön indultak is felfelé, tovább a hegy tetejére.

* * *

Mire felértek a hegy tetejére az égbolt már ragyogott a sok csillagtól.

- Javaslom, hogy itt most pihenjünk meg, és holnap majd tovább indulunk.

Így is lett. A kis csapat felverte a sátrakat, tüzet raktak, és a körül nézték a csillagokat.

- Azt mondják, ahányszor egy csillag leszalad.

  A földön egy ember élete megszakad.

  Ezer szerencséd, te gonosz mostoha,

  Hogy nem tudom, melyik kinek csillaga;

  Nem kínoznád tovább az én galambomat

  Mert lehajítanám a csillagodat!

- Öhm.. Roger.. Rossz könyv!

- Ja, tényleg.

-Szerintem menjünk most aludni, hogy mind kipihentek legyünk. Lefelé is nehéz lesz az út, mint felfelé.

Nem tudták még mi vár rájuk reggel. 

A fogságba esés

  A kis csapat gondterhelten ült a tűz körül, melynek emlékét már csak a parázsló hamu őrizte. Tanácstalanul nézték a hamukupacot, mintha attól várnák a megoldást.

  Néma csend volt. Senkinek sem volt semmilyen ötlete, így egyikőjük sem szólalt meg. Várták, hátha valamelyikőjük elődrukkol  egy jó tervvel. Reggel óta ülnek ott, és gondolkoznak, hogy merre induljanak.

  Tán egész nap így tanácskoztak volna, ha nem hallottak volna meg egy koppanást, majd Roger kiáltását.

-Valami eltalálta a nyakamat!-újabb koppanás, újabb óbégatás.

-Az orrom!-Benny rögtön piros orrához kapta a kezét. Egyszer csak rengeteg kő kezdett el repülni mindenfelé. Mindenki próbált fedezékbe menekülni, de nem volt mi mögé, így egymást használták pajzsnak.

  Végül Roger elkapott egy mellette elsuhanó követ és erősen megszorította.

-Ha játszunk, akkor játszunk rendesen!-mondta, majd kővé változott testével elindult az egyik bokor felé, melyből a kavicsok szálltak kifelé. Minden kő lepattant a testéről, így akadálytalanul haladhatott előre. Mikor odaért széthúzta a bokor ágait, hogy láthassa, hogy kik, vagy mik szórakoznak velük.

  Miután benézett a bokorba, mozdulni se tudott a döbbenettől. A bokor ágain lábszárig érő lények ültek, kezükben csúzlival és köpőcsővel. Barna bőrük úgy nézett ki, mint a fakéreg, ezért lehetett nehezen észrevenni őket. Csillogó zöld szemük volt, melyek gonoszan csillantak a napfényben. Legfeltűnőbb nagy fülük volt. Alig voltak 20 centisek, fülük mérete az emberi fül méretével egyezett meg. Ha nagyobb szél támadt volna, talán elrepíti őket füleik miatt, így sokat gyakorolva a légi vitorlázást.

  Pár másodpercig néma csendben nézték egymást, míg végül az egyik kis lény elordította magát.

-Futás srácok!-mindegyikőjük egyszerre kezdett rohanni, azonban három csoportra osztódtak, három különböző közlekedési módot választva.

  Az első csoport felemelte nagy füleit, hogy beléjük kapjon a szellő, majd repülni kezdtek.

-Azok az enyémek!-mondta Melinda, majd utánuk is repült. Mikor a kicsi élőlények észrevették, zuhanórepülésbe kezdtek. Az erdő fái közt addig repkedtek, ameddig nem találtak egy méhkast, amit utána szét is vertek. A dühös méhek elkezdték üldözni őket. Melinda megdöbbenve nézte, ahogy az ismeretlen törpék felé repültek. A mérges méheket csak azután vette észre, miután a manók elkerülték őt. A méhek Melindát támadták meg, aki becsukott szemmel kezdett el hadonászni, hogy elkergesse őket. Észre sem vette a rengeteg kis lényt, akik a lábához gyűltek, és egyszerre elkezdték a lábánál fogva lefelé húzni, egészen a talajig. Ott borostyánindákkal a földön futó gyökerekhez kötözték. Így került Melinda fogságba.

* * *

A második csoport kis élőlény a folyóba ugrott és úszva menekült tovább. Ezek tán Benny kezdett futni. A folyóparton két lábbal elrugaszkodott, de a vízbe már uszonnyal érkezett. Halként folytatta az kergetőzést a vízben. Hamar felzárkózott az üldözöttek mögött, azonban a kis törpék cselesen mozogtak, így minden nagyobb kőnél elkanyarodtak, amit Benny már nem tudott megtenni, ezért mindegyiknek nekiütközött. Már majdnem teljesen utolérte őket, mikor  a manók felfelé kezdtek úszni, Benny pedig egyenesen beleúszott egy halászhálóba, és jól bele is gabalyodott, így nem menekült börtönéből.

* * *

  Rogeré maradt az utolsó csoport törpe. Ez a csoport ágról ágra ugráltak, néha szaltózva, vagy pörögve, csak hogy még jobban szórakozzanak. Roger gondolkozott egy ideig, hogy hogyan követhetné őket, aztán észrevett egy borostyánhajtást, amitől miután megfogta a kezei helyére indák nőttek, melyekkel könnyen lengett az ágakon.

  Már majdnem elérte hajszoltjait, mikor az egyik ág reccsenve letört, és Roger zuhanva esett földre, ahol beverte a fejét. Még látta a kis lényeket, amit fölé álltak, majd minden elsötétült.

A reggeli tanácskozás

  A felkelő nap sugarai pont besütöttek Benny sátorába, bár a fiút nem ez ébresztette fel. Ébren volt régóta, és az álmán járt az esze.

-Vajon kilehetett a csuklyás fickó? És hogyan kapta el a többieket? Hogyan került hozzám a kő? Megszereztük volna?-gondolkozott magában.

  Tovább azonban nem tudott gondolkozni, mert ekkor szétnyílt a sátor ajtaja, és belépett Roger.

-Jó reggelt! Hogy telt az éjszakád? Fogadjunk, hogy egész éjjel Melinda járt a fejedben!

-Ja, szerepelt az álmomban. És te is.

-Tényleg? Na is mi volt benne?

"Elmondjam vajon?"-gondolkozott Benny-"Inkább titokban tartom"-gondolta és ezt felelte:

-Nagy ostobaság volt! Valami születésnapi bulin voltunk és mi voltunk a bohócok.

-Hogy tudsz ekkora marhaságot álmodni?!-nevetett Roger. Benny is próbált valami mosolyt vágni az arcán, de csak úgy nézett ki, mintha rángatózna a szája-Gyere reggelizni! Tegnapról maradt néhány sültszalonna és kenyér amit vacsinál sütöttem.

-Köszi! Mindjárt jövök, csak felöltözök.

-Rendben, de siess, mert különben elfogy!

-Oké, de ha kérhetném, hagyj nekem is!

-Nem ígérek semmit!-ezzel kiment a sátorból.

  A reggel csendes volt, míg Roger meg nem szakította a némaságot.

-Meséld el Benny Melindának, hogy mit álmodtál, hagy röhögjön ő is egy jót!

-Bohócok voltunk egy szülinapi partyn.-mondta halkan Benny. Melinda arca továbbra a komoly volt. Semmi változás, reakció. Újabb csend telepedett a társaságra. Meglepő módon ezt Melinda törte meg:

-Valaki nem találta meg a térképet éjjel?-kérdezte, mire mindketten a fejüket rázták

-Akkor magunktól kell megtalálnunk a helyes utat.

Az álom és a titok

  Késő estére járt, mikor hőseink megálltak éjszakára pihenni. Felállították a sátrakat, tüzet raktak. Az erdőben hideg volt, sötét és ijesztő. Halk, motoszkálásra utaló hangokat lehetett hallani a bokrokból. Az egyetlen fényforrások a csillagos ég fényei és a tűz volt. Mindenki a tűz mellett ült, térdüket  felhúzva és átkarolva. A tüzet lesték, de látszott a tekintetükön, hogy mindenkinek máshol jár az esze. Végül Benny törte meg a csendet.

-Szóval Melinda, elmesélnéd nekünk merre találjuk a kék levelű erdőt?-kérdezte, mire Melinda magához tért a merengéséből.

-Ja persze. Azt mesélik, hogy innen messze van egy nagy völgy, a Holdfény-völgye. Ennek a völgynek egyik hegyén van egy szikla, amiben egy kő található. Azt mesélik, hogy ez a kő egyszer a holdból hullott le a földre. A nevét is innen kapta, Holdkő. A legenda szerint, ha ezen a kövön átvilágít a telihold fénye, akkor az egész völgy összes levele a fénytől kékké változik. De a hold évente csak egyszer, a nyári napforduló idején van a megfelelő helyen, és akkor is ritkán van telihold. De most szerencsénkre pont telihold lesz, de a teliholdig még sok idő van.

-Addigra pont odaérnénk a völgyhöz. És merre van, kell tovább indulnunk?

-Pontos irányról nem mondanak semmit, de ha álmodban vágysz a térképre, és jólelkű vagy, akkor álmodban megjelenik, és ha felébredsz, magad mellett találod a térképet.

-Akkor lehet, hogy jobb lenne nyugovóra térni.

-Még valami!

-Mi lenne?

-A Holdkő évekkel ezelőtt eltűnt a szikláról, és még azóta se került elő.

-Majd arra is gondolunk, de először az első gonddal foglalkozzunk, ami a térkép megszerzése. Javaslom, hogy mindenki menjen aludni. Holnap úgyis korán kelünk.

-Egyet értek. Mindenki reménykedjen, hogy megtalálja a térképet álmában!

  Benny aznap álmában magas hegyek fölött repült. Végül egy magas hegy fölött repült el végül egy hegy felett állt meg, ahol négy embert látott. Melindát, Rogert, egy csuklyás alakot és nagy döbbenetére saját magát. Saját kezében a kő volt, másikban a térkép. A csuklyás ember Melinda és Roger között állt. Melinda a földhöz volt láncolva, így nem tudott elrepülni se. Rogert mintha műanyagba csomagolták volna. Széttörni nem tudta börtönét, mert nem lett volna elég erős a műanyag, hogy széttörje, mert így is csak behorpasztotta. Hangjukat nem hallotta, de látta, hogy beszélnek. Végül az álom Benny elindult a csuklyás ember felé, és átadta neki a követ. Hirtelen minden elfeketedett, az ég beborult, a fák kopaszak lettek. Semmi zöld nem volt semerre.

  Ekkor ébredt fel Benny. Nagy lélegzeteket vett, mint aki épp a víz alól jött fel és nagy levegőket vesz. Bámulta a sátor tetejét, nem mondott semmit. Az álma érdekelte. 

-Vajon ki lehetett az a csuklyás alak?-gondolkozott. Ekkor a lábánál megrúgott valamit. Odanyúlt érte és magához húzta. Egy feltekert pergamen volt. Széttekerte. Elég régi lap lehetett, mert poros volt és néhány helyen szakadt. A belsejében egy térkép volt felrajzolva. A térkép volt a völgyhöz.

-Hát megtaláltam!-mondta boldogan. Azonban eszébe jutott az álma.

-Lehet, hogy nem kéne említenem a többieknek. Nem kéne életveszélybe sodornom őket! Legjobb lenne eltitkolni. 

A verseny kezdete

  Aznap éjjel Benny semmit nem aludt. Egész éjjel a kőre gondolt. Nem is tudott volna aludni, mert hideg és sötét volt a fogadó szobájában. Látszott, hogy szegény fogadó volt. Minden ablaka be volt törve. A padlón a parkettából le voltak törve darabok. Az ágy recsegett, ha valaki ráült. A takaró egy vékony megtépázott lepedő volt.

  Az éjszaka sötét volt és hideg. A szél csapkodta az ablakokat. A padló recsegett a nagy csendben. Benny már nagy nehezen majdnem elaludt, mikor a szomszédos szobából kiabálást és veszekedést hallott. A nagy veszekedésben felismerte Melinda hangját. A másik hang embere idős lehetett, mert sokat krákogott és reszelős hangon beszélt. 

-Bizonyára az édesapja-gondolta magában Benny és elkezdett hallgatózni.

-Már pedig én elmegyek velük, mert elegem van ebből a szemétkupacból!

-Nem fogsz elmenni itthonról némi jött-ment idegenekkel!-mondta mérgesen az apja.

-Nem fogok itt maradni! Kész unalom itt az élet, és szinte ugyanabban a ruhában járok minden nap.

-Nem tehetek róla, hogy nem megy jól a fogadó. Mit tehetnék ellene?

-Engedj el, hogy megkeressük a követ és jobb sorsot kívánhassak magunknak!

-Csak azért nem hagyom, hogy kockáztasd az életet, hogy jobb legyen nekünk! Itt a vitának vége! Menj aludni!

Melinda még akart mondani valamit, de meggondolta magát és kiment a szobából becsapva maga után az ajtót. Benny még egy kicsit hallgatózott, aztán elaludt.

  Másnap korán reggel találkoztak az étkezőben. Melinda volt ott a leghamarabb. Látszott rajta, hogy nagyon mérges volt. Amint megérkeztek a többiek rögtön indulni akart.

-Nem köszönsz el édesapádtól?

-Nem! Most azonnal indulunk, apámnak nem fogok hiányozni.-mondta mérgesen.

Erre senkit se tudott semmit se mondani. Amint kiléptek még szokniuk kellett a nagy világosságot, mert a nap épp akkor kelt fel. 

-Erre megyünk!-mondta Melinda, és ezzel Észak felé mutatott.

  Mindeközben Gordon figyelte őket.

-Látom az én hősöm társakat is talált.-mondta-Hárman még erősebbek. Meg kéne találnom mindegyik gyenge pontját, hogy végül mindegyikkel egyszerre végezzek. Legelsőnek lássuk, hogy hogyan bánnak el egy kis mocsár-átokkal.-mondta. Levett a polcról egy aprócska fiolát, amiben csak egy kicsi barna folyadék folyt. Levette róla a kupakot és rácsöppentett a kristálygömbre.

  Ekkor hirtelen mind a hárman elkezdtek süllyedni. Alattuk a talaj hatalmas mocsárrá változott. 

-Itt meg mi történik?!-kiáltott Benny.

-Úgy tűnik, hogy egy hatalmas mocsárba keveredtünk. Melinda, próbálj meg elrepülni!-mondta Roger.

-Nem tudok!

-Akkor én próbálok meg valami mást.-mondta, és elkezdett koncentrálni. Hirtelen egész lába olyan ragadós és csúszós lett, mint a mocsár. 

-Máris könnyebb mozogni.-mondta.

-Nem akarok beleszólni saját magad dicséretében, de ha nem tűnne fel, mi egyre jobban süllyedünk el.-szólt közbe Melinda.

-Ja, igen bocsi.-mondta, és elindult a többiek felé.-Kapaszkodtatok belém!

Mindketten belekapaszkodtak, majd elindultak a mocsár széle felé. Ott leszálltak Rogerről.

-Hogyan kerülhetett ide ez a mocsár, mert ez előbb még nem volt itt?-kérdezte értetlenül Benny.

-Úgy tűnik, valaki nem akarja, hogy megtaláljuk a követ.-válaszolta Roger.

-Induljon hát a verseny a kőért!